
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Elsőként mentők érkeztek szerdán egy csemői házhoz, ahonnan vetélés miatt vittek kórházba egy 27 éves, háromgyerekes asszonyt. A nagymama látott neki a vér feltakarításának, amelyből a ház melletti fészerben is talált. Ott szembesült a látvánnyal, egy lavór alatt halott újszülöttet talált. Nem sokkal később rendőrautók érkeztek az utcába, megkezdődött a helyszíni szemle és a tanúk - családtagok, szomszédok - kikérdezése. Közben a kórházban végzett vizsgálatok alátámasztották, a 27 éves asszony nem elvetélt, hanem szült.

A nyomozók kórházi ágyán hallgatták ki az asszonyt, aki nem látta értelmét további hazudozásnak és bevallotta, hogy kisfiát néhány órával korábban, titokban hozta világra otthonában. A szülés után becsomagolta egy plédbe, majd kivitte a fészerbe, és ott hagyta, mivel nem szeretett volna negyedik gyermeket.
Az igazságügyi orvos-szakértők részvételével elvégzett boncolás megállapította, a kisfiú élve született, halála ellátatlanság miatt következett be. Az anya ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya – írja a rendőrség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen