
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
Dührohamot kaptam az aktus után, fojtogattam, majd elsötétült előttem minden, és véres volt a kezem
– ezt mondta a kihallgatásán a cseh gyilkos, aki burtálisan összeverte, majd elvágta a torkát egy 48 éves nőnek a miskolci pályaudvaron egy hete.
Napokig véres volt a föld a sokkoló gyilkosság helyszínén. Kiderült, a férfi nem sokkal azelőtt ismerkedett meg áldozatával, hogy végzett vele. Közös nyelvet ugyan nem beszéltek, de elmutogatták egymásnak, hogy jó lenne szexelni. Az állomás környékén lévő kamerák felvételein, később a rendőrök szinte végig követhették az eseményeket. Most újabb hátborzongató részletek derültek ki.
A nő önként vetkőzött le, és sor került közöttük a nemi aktusra. Viszont a férfi ellökte a nőt. És a későbbiekben, a földön fekvő nőt behúzta a bokrok közé egy fedettebb részre
– mondta a Tényeknek Jogg Zsolt a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Ezután az országban kóborló munkanélküli cseh nemzetiségű férfi, egy evéshez használt késsel vághatta el a nő torkát, a fegyver azonban nem került elő. Az is kiderült, hogy a gyilkosság előtt kézenfogva és ölelkezve sétáltak és söröztek. Az áldozat, akit a környéken Csincsillaként ismertek, egy barátja szerint hajléktalanként élt, és a gyilkosság napján az élettársával volt.
Kéregetett, és akkor 5-6 ezret, mikor mennyi pénzt össze tudott kéregetni, és valahol biztos Béla leült, ez meg egy kicsit ivott, többet ivott a kelleténél, aztán elfeledkezett, hogy Béla ott várja, azt elment a Tiszai felé, felszállt a villamosra, csak a Tiszain szállt le. És úgy ismerkedett meg gondolom ezzel az illetővel
– árulta el az ismerőse.
A gyilkos ezután vonatra ült, Füzesabonynál fogták el a rendőrök. Kedden letartóztatták. Vallomást tett, de azzal védekezik, hogy semmire sem emlékszik. Az ügyészség szerint azonban az a higgadtság, amivel a férfi a kamerafelvételek szerint távozott a gyilkosság után, arra utal, hogy tudatában volt a tettének. Emberölés miatt, akár 15 évre is börtönbe kerülhet.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!