
Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után
Mint mondta: az elfogadott hét új jogszabály közül kettő segíti a szakképzett munkaerő beáramlását az országba, illetve a foglalkoztatás növekedését, egy jogszabály a kis- és közepes vállalkozások költségeinek csökkentését idézi elő, egy jogszabály-módosítás pedig a nagyberuházások költségeit csökkenti annak érdekében, "hogy a világgazdasági kapacitások elosztásáért zajló globális versenyben sikeresek legyünk, magyarul minél több beruházást tudjunk Magyarországra hozni".
Három másik jogszabály finanszírozást biztosít a magyar vállalatok nemzetközi piacokon történő erőteljesebb pozíciójának kialakításához - közölte.
Szijjártó Péter szerint a világjárvánnyal új világgazdasági korszak köszöntött be, egy új világgazdasági verseny indult meg. "Az az érdekünk, hogy a magyar vállalatok ebben az új világgazdasági versenyben a legsikeresebbek legyenek, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az esztendő végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést tudjunk felmutatni" - fogalmazott.
A miniszter rámutatott, a munkaerőpiacot illető jogszabály-módosításokkal lehetővé válik, hogy "ellenőrzött módon és szigorú feltételek között lehetőség legyen arra, hogy nem szomszédos harmadik országbeli munkavállalók átmeneti időre Magyarországra jöjjenek munkaerő-kölcsönzésen keresztül is". Hozzátette: nagyon szigorú feltételrendszer szerint minősített munkaerő-kölcsönzői kört állapítanak majd meg, amely a komoly, nagy tapasztalattal és nagy, nemzetközi kitekintéssel bíró magyar munkaerő-kölcsönző cégek számára megteremti annak a lehetőségét, hogy szakképzett munkaerőt bocsássanak a magyar vállalatok rendelkezésére.
A másik munkaerőpiacot illető jogszabály lehetővé teszi, hogy a jövőben a munkahelyet teremtő bértámogatást mindenfajta megkötés, egyéb bürokratikus kötelezettség nélkül igénybe vegyék a vállalkozások annak érdekében, hogy regisztrált álláskeresőket vehessenek fel. "Ezzel tehát mindazokat segítjük, akik munkanélkülivé válnak, vagy váltak, a gyors újraalkalmazásuk így lehetővé válik mindenfajta megkötés és bürokratikus teher nélkül" - magyarázta.
A tárcavezető elmondta, hogy a kis- és közepes vállalkozások egyre több hitellehetőséghez jutnak, egyre több dolguk van a közjegyzőkkel, és annak érdekében, hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet, a felmerülő közjegyzői munkadíjakat ötven százalékkal mérséklik". Emellett csökkennek a beruházásokhoz kötődő régészeti költségek is, hogy ne csússzanak emiatt hónapokat a beruházások.
A miniszter a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességével kapcsolatban elmondta, az Eximbank egy olyan "kifektetési kedvezményes hitelprogramot indít meg", amellyel a magyar vállalatok külföldi vállalatfelvásárlásait finanszírozzák. Hozzátette, hogy szintén az Eximbank, egy zöld finanszírozási programot is elindít, amely kedvezményes kamatozású beruházási hitelt fog jelenteni azon magyar vállalatok számára, amelyek a beruházásuk során a környezetvédelmet, a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot is előtérbe helyezik. Emellett pedig bevezetnek egy könnyítést is az Eximbanknál, amely olcsóbbá teszi az exportáló magyar vállalatoknak nyújtott állami kezességvállalást, vagyis az exportgaranciát - mondta.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára

Napokig élt halott édesanyjával egy férfi Dunakeszin

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Élettársa mellkasán égette el a cigarettát: döbbenetes részletek a Nagykáta környéki terrorból

Dráma a 4-es főúton: több embert a roncsokból vágtak ki

Új hírek jöttek a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélőjéről

Darabokra szakadt a teherautó, mindent csirkehús lepett el az M5-ösön

211 bulizót igazoltattak a rendőrök

Gyerekek tucatjai betegedtek meg Veresegyházán

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból