
Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban
Az MTI közleménye szerint Gyopáros Alpár ismertette: az ötezer főnél kisebb lélekszámú települések pályázhatnak vagy út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, vagy járdafelújításra 10 millió forintig. A pályázatokat június 14-től július 14-ig lehet benyújtani, és várhatóan még nyár végéig elbírálják. A részletekről a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.
A kormánybiztos elmondta: a falusiak életminőségének javítása érdekében 2019 óta a Magyar Falu program jelentős támogatást nyújt az otthonfejlesztés, az alapfokú oktatás és az egészségügyi ellátás terén, illetve a szociális szférában, de emellett nagy hangsúlyt kap a közlekedésfejlesztés is.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A falusi vasútállomások fejlesztésre 2019 óta 2 milliárd jutott. A falvakat összekötő alacsonyabb rendű állami utakból eddig összesen több mint 3700 kilométer újult meg, idén pedig még várhatóan 1000 kilométer, minderre összesen 278 milliárd forintot fordítanak. Az önkormányzati utak, hidak felújítására eddig mintegy 2800-an kaptak pályázati támogatást, 1300-an járdafelújításra, több mint 100 pályázó pedig kerékpárútra. Mindezek támogatása mintegy 80 milliárd forint, így a kistelepülések közlekedésnek fejlesztésére összesen már több mint 360 milliárd forintot költött a kormány a Magyar Falu program keretében
- mondta Gyopáros Alpár.

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit