
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A szimulációs játék segítségével a középiskolások a mindennapi pénzügyi döntéseik mögött rejlő, leggyakrabban felmerülő szempontokat vehetik sorra. A verseny végső eredményét 5 mutató, a pénzügyi tudatosság, a kockázatvállalás, a jóllét, a takarékosság és vagyon alakulása befolyásolja.
A MoneySim ViaDal pénzügyi tehetségkutató verseny a MoneySim szimuláció használatára épül. A ViaDal során a játékosok a főhős, a 11. osztályos középiskolás Mani, helyébe képzelhetik magukat, aki egy diákzenekar alapító tagja és akit meg is formálhatnak, hiszen saját avatárt készíthetnek a szimuláció során, majd segíthetnek Maninak pénzügyi döntéseket hozni.
A három fordulóból álló megmérettetésen nemcsak a diákok, hanem a tanárok és az iskolák is nyerhetnek összesen 3 millió forint értékben. A döntőben a verseny első 40 helyezettjét díjazzák, köztük a három fődíj, egy MacBook Air, egy iPhone13 és egy iPad készülék lesz a legügyesebb középiskolások nyereménye. A diákok mellett a 3 legtöbb diákot regisztráló intézmény iskolánként 100 ezer forinttal, a 6 legtöbb diákot regisztráló pedagógus pedig fejenként 60 ezer forinttal lesz gazdagabb.
A ViaDal előtt érdemes gyakorolni, kipróbálni, vajon milyen döntések vezethetnek a legjobb eredményhez. Erre kiváló lehetőséget adnak a MoneySim szabadon elérhető szituációi, melyekkel a https://www.moneysim.hu/ oldal Próbajátékok menüpontjában tudnak gyakorolni az érdeklődők.
A ViaDalra november 22-én délig jelentkezhetnek a diákok a MoneySim oldalon regisztrálva, majd felvéve a ViaDal kurzust Irányítópultjukra. A MoneySim Viadal első fordulója november 23-án 14.00-15.00 óra között zajlik majd: www.moneysim.hu/viadal


Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen