aukció

Új aukciós rekordot ért el Csontváry Titokzatos sziget című festménye

Minden eddigi magyar aukciós rekordot túlszárnyalva 460 millió forintért kelt el Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban.

Az 1903-ban készült Titokzatos sziget Csontváry egyik legrejtélyesebb műve, amelynek jelentését a mai napig nem sikerült megfejteniük a művészettörténészeknek. A kép a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indulva érte el az új magyar csúcsot. A Titokzatos sziget című képen álomfigurák idézik fel a múltat és a jövőt egy képzeletbeli szigeten. A csöppnyi földdarab és a külvilág közti átjárás lehetőségére apró vitorlás motívuma utal. A szimbólumokban gazdag műalkotást intenzív, meleg színek és ragyogó fényhatás jellemzi.

A legutolsó rekordot ugyancsak Csontváry egyik műve, a Traui tájkép naplemente idején című festmény tartotta. A képet a galéria 2012-es árverésén 240 millió forintért árverezték el. A Titokzatos sziget leütési árával ez a csaknem tízéves rekord dőlt meg - hangsúlyozta az aukció után Kelen Anna művészettörténész az MTI-nek. Csontvárynak mintegy száz darabos életművéből alig több mint egy tucat van magángyűjteményben, harminc év alatt ez volt a hetedik Csontváry-mű, amelyet elárvereztek, 2000 óta pedig csupán négy alkotása szerepelt aukción.

Kelen Anna hangsúlyozta: életműrekorddal zárult Kádár Béla Zene című, 1926 körül készült festményének licitje, amely 55 millió forintról indulva 140 millióig jutott. Az eddigi rekordot Kádár Concertina című 1926-os festménye tartotta 110 millió forintos leütéssel, amelyet 40 millió forintról indulva ért el egy korábbi árverésen - tette hozzá. Magas áron ütötték le a külföldről hosszú idő után hazatért két festmény árát is.

Rippl-Rónai József Elegáns úriasszony kertben című festményét, 44 millió forintról indulva, végül 95 millió forintért vásárolta meg egy online licitáló. Rippl-Rónai Kunffy Lajos feleségét, Tiller Ella zongoraművésznőt ábrázoló alkotása utoljára a negyvenes években volt Magyarországon kiállítva, majd eltűnt, később a kilencvenes években egy külföldi árverésen bukkant fel, ahol egy az 1970-es években Magyarországon is külszolgálatot teljesítő, feltehetően titkosszolgálati munkát is ellátó angol diplomata vásárolta meg, és egészen mostanáig az ő gyűjteményében volt. Schönberger Armand Aktok gyümölccsel című képe 40 millió forintért kelt el, tíz millióval meghaladva kikiáltási árát. Az alkotás mintegy 90 esztendő lappangás után került vissza Magyarországra Szlovákiából, ahol az 1920-as és 1930-as években többször kiállították.

Bortnyik Sándor Geometrikus kompozíció című műve is magas, nyolcvan milliós leütést ért el, míg Mattis Teutsch János 1917 körüli Tája negyven millióért, Kádár Béla Falusi jelenete 30 millióért kelt el, és ugyancsak 30 milliót fizettek Egry József Hableány-kikötő című olajáért. Élénk licitharc alakult ki Tornai Gyula Aranytemplom Amritszárban című festménye körül, amely kétmillió forintos kikiáltási árról indulva jutott el 28 millióig, Tihanyi Lajos Szécsénykovácsi kastélyt ábrázoló képe tizenkétmillióról emelkedett 26 millióig, Egry József Önarcképe pedig 600 ezerről hárommillióig jutott.

MTI/Fotó: Wikipédia

2021. december 20. 07:05
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.