
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A vádirat szerint a vádlott 2020. augusztus végén Miskolcon egy éjszakai szórakozóhelyen tartózkodott. A reggeli órákban ért a lakásába, azonban depressziós állapotba került, így terápiás mennyiségben gyógyszert vett be.
Kora délelőtt közölte az élettársával, hogy öngyilkos lesz, ezért késsel több helyen megvágta a csuklóját és az alkarját. Az élettársa igyekezett lebeszélni, és a 112-es segélyhívón telefonos segítséget kért, amikor a diszpécser tájékoztatta, hogy először a rendőrök fognak kiérkezni, utána a mentők. A nő ezt elmondta a férfinak, aki úgy döntött, ha kijönnek a rendőrök, akkor velük fogja magát lelövetni úgy, hogy majd eljátssza, mintha késsel bántaná az élettársát, és így rákényszeríti a rendőröket, hogy lelőjék.
Az élettársa ismét megpróbálta lebeszélni az öngyilkosságról, a sebeit ellátta, majd a kiérkező rendőrökkel közölte, hogy a párjának fegyvere van. A férfi kiment a kertkapuhoz, a ruhájából elővett egy töltetlen fegyvert és azt odadobta a rendőröknek. Az intézkedés során kezdetben nyugodt volt, majd váratlanul megragadta az élettársa haját, az úttest közepére vonszolta, letérdeltette, és egy 20 centis hosszúságú konyhakést a nyakához tartva többször felszólította a rendőröket, hogy lőjék le őt, különben megöli a nőt.
A rendőrök csak gázspray és testi kényszer alkalmazásával tudták lefogni és megbilincselni.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – írja az ugyeszseg.hu.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.
Magyarország Ügyészsége / A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen