
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Egy a tyúkólban találták meg a 10 éves kisfiú holttestét. Most a rendőrség is megerősítette, édesanyja végezhetett vele. A helyszínelők órákig dolgoztak a berekfürdői család otthonánál vasárnap. Most újabb megrázó részletek derültek ki a megdöbbentő tragédiáról.
A helyiek szerint a nő párja találhatta meg halott nevelt gyermekét vasárnap, ezután pedig egy környékbelitől kért segítséget. Úgy tudjuk a férfi magán kívül volt a sokktól, sírva mondta szomszédjának, hogy kisfia már nem él.
A kert sarkában találták meg a kisfiút meghalva. De azt mondja az úriember, hogy már két nappal előtte meghalt
– mondta a Tényeknek egy szomszéd.
Az anyát előző este, szombaton vitték el a mentők, mert megpróbált végezni magával. A gyerek holttestét másnap emelték ki a tyúkólból. A nő jelenleg a debreceni kórház pszichiátriáján van, úgy tudjuk eddig semmit sem mondott arról, hogyan ölte meg 10 éves kisfiát.
A rendőrség szerint a gyerek testén idegenkezűségre utaló nyomokat találtak, a településen élőknek azonban saját elméletük arra, hogyan történt a tragédia.
Éheztette a gyereket. Ki volt a gyerek éheztetve. És éhen halt. És ennyi. Nem megölte, elvágta a nyakát, vagy ilyenek, nem. Éheztette
– fejtette ki egy helybeli.
A napokban többen is találkoztak a nővel a faluban, azt mondták vigasztalhatatlanul sírt. Amikor megkérdezték mi történt, annyit válaszolt: elpusztult a kutyája. Szomszédaik szerint a német nemzetiségű család csak néhány éve él a Berekfürdő melletti tanyavilágban, Tatárülésen. Az anya ismerősei szerint alkoholista, sok időt töltött kocsmában.
Naponta megitta azt a 4-5 sört. Sőt, még az Unicumot is
– árulta el egy helyi.
A kisfiút ritkán látták a környéken, úgy tudjuk magántanuló volt. Néha anyjával együtt sétáltatták a kutyáikat. A gyerek nevelőapja Németországban dolgozik, néhány havonta jár haza. A nő sokszor volt feszült, de senki sem sejtette, hogy tragédia fog történni. A rendőrség őrizetbe vette az anyát, emberölés miatt nyomoznak.
Krízishelyzetben hívja az ingyenes 116-123-as lelkisegély-számot!

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál