
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vasvilla, lombseprű és kasza tűnt el egy medgyesegyházi házból még 2023. szeptember 4-én. A lopás gyanúja a szemközti épületben lakó 71 éves férfire terelődött, ezért a Békés vármegyei rendőrök felkeresték őt – közölte a police.hu.
Ahogy az egyenruhások beléptek az ingatlanba, egy holttest látványa fogadta őket. A házigazda nem csinált titkot abból, hogy ő ölte meg földön fekvő ismerősét, akivel korábban többször is együtt italoztak, azonban az utóbbi időben barátja állandóan pénzt kért tőle, ami rendkívüli módon idegesítette.
Kéregetni ment az áldozat aznap reggel is, addigi jótevőjének viszont elfogyott a türelme, felkapott egy baltát, és többször fejbe verte vele a férfit.

Fotó: police.hu
Az elkövető a kihallgatásán elárulta, a gyilkosság után pánikba esett, így egy pléddel letakarta a hullát, majd úgy döntött, később elássa azt a kertben. Ez utóbbira viszont nem került sor, ugyanis napközben nem volt otthon, este pedig már a rendőrök nem hagytak neki elég időt.
Emberölés gyanúja miatt indult nyomozás az ügyben, amelyet a napokban lezárt a rendőrség, és az ügyészségnek továbbította az iratokat.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen