
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér
2021. június 7-én délután közterületfelügyelők intézkedtek Oroszlányban egy dohánybolt előtt. Az ott tartózkodó társaság egyik tagja ezt az intézkedést akadályozta úgy, hogy az egyik közterületfelügyelőt szidalmazta, miközben a kezében tartott 8 centis pengehosszúságú késsel hadonászott. A kést ezután a nadrágja zsebébe tette, de a szidalmazást nem hagyta abba, sőt, azzal fenyegette a sértettet, hogy megöli – közölte a Komárom-Esztergom megyei hírportál.
A helyszínre érkező rendőrök a férfit a szolgálati autó hátsó ülésére ültették, majd az ajtót becsukták. Az elkövető azonban ekkor úgy megrúgta a rendőrautó jobb hátsó ablakát, hogy az kitört. Az agresszív férfi ezzel 118 ezer 359 forint kárt okozott, de még ekkor sem állt le.
Ezután ugyanis ki akart szállni a kocsiból, amit a jelenlévők igyekeztek megakadályozni. A férfi tovább kiabált, köpködött, a közterületfelügyelőt folyamatosan rugdosta és a kezét is megharapta. Az egyenruhásnak ezzel 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott.
A Tatabányai Járásbíróság a június 20-i, hétfői előkészítő ülésen 2 év 8 hónap börtönbüntetésre, valamint mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte az oroszlányi férfit – közölte Puskásné Sárközi Rita, a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában