
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A vádirat szerint a 49 és a 39 éves férfi legkésőbb 2019 elején állapodott meg arról, hogy nagy mennyiségben állít elő és értékesít hamisított bankjegyet. A szükséges eszközöket - festéket, halogénlámpát, lézernyomtatót, lamináló gépet - közösen szerezték be, a hamisítványokat pedig egy XIV. kerületi lakásban készítették. Vegyi módszert is alkalmaztak, számítástechnikai eszközöket használtak, a hamisított bankjegyeken a biztonsági elemeket imitálták - tartalmazza a közlemény, amely szerint a hamisítványok megtévesztésre alkalmasak voltak. A hamisításhoz szükséges anyagi háttér biztosításában a két férfi egy barátja is közreműködött.
A 49 éves férfi a hamisított bankjegyek egy részét fián keresztül hozta forgalomba, másik részét pedig a 39 éves vádlott értékesítette, 30-35 százalék jutalékért.

Az ügy további hat vádlottja a hamisított bankjegyeket általában kisebb értékű vásárláskor használta fizetőeszközként, így a visszajáró már valódi pénz volt. A vádlottak a fővárosban és vidéken, főként dohányboltokban, gyorséttermekben, drogériákban, gyógyszertárakban fizettek a hamisított bankjegyekkel.
A két pénzhamisító vádlott 2019-ben legalább ötszáz hamisított 20 ezrest készített, amelyek forgalomba is kerültek.
A Fővárosi Főügyészség az ügyben több terhelt ellen bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás miatt emelt vádat.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen