tűz

Tragédiák sorozata az év utolsó napján, újabb szörnyű hírt kaptunk

Megöltek egy nőt Jászladányban, majd egy vonatbalesetben egy sofőr életét vesztette Bágyogszovátnál. Most pedig újabb tragédiáról kaptunk hírt, amelyben ketten meghaltak.

Két ember meghalt pénteken hajnalban, amikor egy raktárépület lángolt Sopronban. Egy polgárőr észrevette, hogy füstöl a háromszáz négyzetméteres raktárépület, és értesítette a tűzoltókat. A lánglovagok négy járművel, tizenketten érkeztek a helyszínre. A raktárban régi bútorok, könyvek és lomok lángoltak legalább ötven négyzetméteren.

Az oltás közben két embert hoztak ki a helyiségből, de az életüket már nem lehetett megmenteni. Az esetet háromnegyed egykor jelentették be, a tüzet eloltani pedig negyed kettőre sikerült. A tűz keletkezésének pontos helyét, illetve okát a katasztrófavédelem vizsgálja. – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

 

 

Címlapfotó: Illusztráció/katasztrófavédelem

2021. december 31. 11:34
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family