
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Baleset történt a budapesti 3-as metró vonalán vasárnap délelőtt. A 24.hu információi szerint az egyik szerelvény a Nagyvárad téri állomásnál elütött egy embert.
Az elgázolt, 30 év körüli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már a mentőszolgálat munkatársai sem tudták megmenteni.

A fotó illusztráció: MTI/Róka László
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a szerencsétlenség körülményeit, ugyanis nem vetődött fel idegenkezűség gyanúja vagy bármilyen bűncselekményre utaló jel.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen