Tragédia szombat éjjel: nem tudták megmenteni az áldozat életét

A sofőr elvesztette irányítását a jármű felett, és lesodródott az útról. 

2021. augusztus 08. 07:51

Szombat éjjel 11 óra körül Szárazd és Miszla között halálos baleset történt. Az eddigi információk szerint a sofőr egy kanyarban elvesztette irányítását az autója felett, emiatt lesodródott az útról és felborult – írta meg a Tolna megyei hírportál.

A baleset során a sofőr kizuhant a járműből, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja. 

A címlapfotó illusztráció.

Szörnyű kínok között hagyta meghalni munkatársát egy Pest megyei férfi
A részeg sofőr sorsára hagyta balesetes autója alá szorult utasát, majd hazabotorkált.
Szesztől fűtve ment suliba Darius, kótyagos kalandjai bilincsben értek véget - Videó
Osztálytársaival részegen mentek iskolába, rendőröknek kellett közbelépni.
Horror a repülőn: Kintről érkező golyó találta el az egyik utast
A repülőgép már a levegőben volt, amikor a földről valaki tüzet nyitott rá.
Tudományos bemutató közben robbant fel egy tartály, rengeteg gyerek megsérült
Bemutató közben felrobbant egy folyékony nitrogénnel teli tartály Spanyolország északi részén egy tudományos fesztiv...
Sosem találná ki, hogy milyen idősen szült a legidősebb kismama - videóval
Sokan féltették őket, mások rosszindulatú megjegyzéseket tettek, ők mégis bátrak voltak és bevállalták.
Többen meghaltak ételmérgezés miatt egy teherhajón
Feltehetően ételmérgezésben 12 kínai tengerész meghalt egy teherhajón Vietnamban, kilencen pedig életveszélyes állap...
Október a látás hónapja
Díjmentes szolgáltatásokkal, köztük ingyenes látásellenőrzéssel, szaktanácsadással és szemüveg-ellenőrzéssel vár ors...
Tények Plusz adás, 2022. október 1., szombat
MÁR MEGINT ÖSSZEVESZTEK - Feszült a hangulat a Sztárban sztár leszek stúdiójában. Nemcsak a versenyzők, de a mestere...
Gyerekek előtt végzett önkielégítést az utcán egy híres festőművész Nagykőrösön
Fényes nappal három 15 éves, iskolás lány előtt maszturbált a festőművész Kiskőrösön a közelmúltban. Elfogták, de sz...
Vérfagyasztó részletek, brutálisan akarta kivégezni híres modell feleségét a nyírteleki férj
Drámai interjút adott a nőnek segítő szomszéd a Tényeknek.
Megan Fox ruhája olyan feszes, hogy mindene látszik
Videó jelent meg a botrányról: így rohanta le a sztársportoló alsógatyában az őt zaklató tinilányokat
Budapesti, idős asszonyokra vadászott apa és fia - videó
Ritkán látható nagy bombagólt lőtt a magyar válogatott focista - videó
A legnagyobb óriás a tökök között