
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Vádat emeltek egy 72 éves férfival szemben, aki halálos kimenetelű vízi balesetet okozott 2021 szeptemberében.
Az idős férfi szeptember elején egy ismerősével együtt ment ki hajózni a Tiszára, mindketten egy-egy kisgéphajót vezettek. A szépkorú férfival még egy nő is utazott, az ismerős ment elől, ők pedig 100 méter távolságban követték a kisgéphajót Tiszalök környékén.
A baleset áldozata és annak barátja a tragédia napján ugyanebben az időben egy fából készült, motorral felszerelt ladikkal horgászni mentek ki a folyóra.
Amikor az elöl haladó kisgéphajó elhaladt a ladik mellett, az okozott hullámzás ellensúlyozása érdekében a baleset áldozata evezővel keresztbe fordította a ladikot.
Ekkor érkezett oda a nyugdíjas férfi kisgéphajójával, akit a fák árnyékából kiérkezve a szemébe sütő nap elvakított. Emiatt nem vette észre időben a ladikot, összeütközött vele, minek következtében mindannyian a vízbe estek.
A felborult ladik szerencsére nem süllyedt el, így bele tudtak abba kapaszkodni. A baleset áldozata azonban másképp döntött, ő megpróbált kiúsznia partra, azonban sajnos nem járt sikerrel. Mielőtt elérte volna a partokat vízbe fulladt.
A Miskolci Járási Ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést és vízi járművek vezetésétől eltiltást indítványozott a vétkes hajós ellen -olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A címlapfotó illusztráció.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá