
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Bár minden tekintetben pesszimistábbak a vidékiek, mint a budapestiek, a rezsiköltségeket illetően még a fővárosi választók között is nagy többségben vannak, akik a baloldaltól a körülményeik negatív alakulására számítanak: a fővárosiak 57 százaléka, a vidéken élők 65 százaléka nyilatkozott így.
A vidéki lakosság körében azok is abszolút többséget alkotnak 54-55 százalékos részaránnyal, akik szerint a baloldal emelné a munkavállalói és vállalkozói adókat, illetve csökkentené a gyermekvállalási és családi támogatásokat, ellenvéleményen mindössze 27 százalék, illetve 32 százalék van.
A budapestiek a két utóbbi kérdésben megosztottnak látszanak, az optimista és a pesszimista vélemények között mindössze háromszázalékos eltérés van.
A Real-PR 93. emlékeztet: már augusztusi kutatásukban is számottevően meghaladta a baloldali győzelem esetén kedvezőtlen változásokra számítók aránya az optimisták számát, de a korábbinál öt százalékkal többen gondolják úgy, hogy a baloldal csökkentené a gyermekvállalási és családi támogatásokat, és hét százalékkal többen számítanak a rezsiköltségek emelkedésére.
Megállapítható tehát, hogy a választók körében hatékony volt Márki-Zay Péter kommunikációja, közel kétharmadnyian (64 százalék) vannak felkészülve a baloldal esetleges választási győzelemét követően a háztartási rezsiköltségek emelkedésére – olvasható a Real-PR 93. kutatásához készített elemzésében.
Mint írják, ha a 2022-es választás döntő mértékben az életkörülmények várható alakulásán múlik, az jelentősen csökkenti a baloldal esélyeit, márpedig ez sokaknál jelentős döntésbefolyásoló tényező.
Fontos jelzés, hogy ha a négy válaszkategória arányát nézzük, mindhárom kérdésnél az egyértelműen negatív várakozás alkot relatív többséget, a rezsiköltségek emelkedésében 41 százalék, a családi támogatások csökkenésében harminc százalék, a munkavállalói és vállalkozói adók emelésében 28 százalék számít negatív változásokra baloldali győzelem esetén – hívja fel a figyelmet a kutatócég. Ezzel szemben mindössze tíz százalék körüli azok aránya, akik szerint biztosan nem történne negatív változás a három vizsgált témakörben.
Címlapfotó: MTI

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van