
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Magyar Nemzettel közölte, hogy az adatvédelmi aggályokat felvető esetről a választási kampány alatt hazánkban tartózkodó EBESZ-megfigyelőket is értesítették.„Több beadványt is kaptunk és jelenleg is tart a történtek kivizsgálása, folyamatban vannak az azonosítások” – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Hozzátette: „Az ügy feltehetőleg az ellenzéki oldalhoz köthető.” Mint mondta, nem telefonos adatbázisból szerezték meg az érintettek telefonszámait, a technikai háttere az ügynek pedig az, hogy három különböző szoftver felhasználásával a személyek offline és online interakcióit összekapcsolták. „Emiatt lehetett az, hogy többen a becenevekkel vagy a Facebook-oldalakon használt nevekkel kaptak sms-üzeneteket” – hangsúlyozta Péterfalvi, aki szerint „vélelmezhető a jogsértés, amiről a választási kampány időszakában hazánkban tartózkodó EBESZ-megfigyelőket is tájékoztatták.”

Fotó: MTI / Kollányi Péter
A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalássorán körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői. A szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat-csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította. A cég offshore-háttérrel rendelkezhet, a baloldali kampányokban begyűjtött adatokat pedig Észtországban kezelhetik, a balti állam ugyanis híres arról, hogy nem ellenőrzik olyan szigorúan az uniós GDPR-előírásoknak való megfelelést. Az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket. Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, számos kormánytag, illetve konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet.

Fotó: MTI / Máthé Zoltán
A DatAdat által végrehajtott precíziós akciók lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet. Bajnaiék tehát a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok, vagyis beszélgető robotok segítségével főként a bizonytalanokat veszik célba. A chatbotok a felhasználók számára érzékelhetetlen módon végzik az adatgyűjtést, és egyebek mellett például egy kvíznek vagy más játékos feladványnak álcázzák azt. A DatAdathoz hasonló vállalatok a kvízkérdésekre adott válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a Facebook-felhasználók politikai preferenciáit.
Megjegyzendő, hogy Márki-Zay Péternek, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének a Facebook-oldalán is több hasonló anyag jelent meg, s ha a felhasználó kitöltötte ezek valamelyikét, azzal feliratkozott a baloldali jelölt levelezési listájára, és a Messenger alkalmazásban kapta az üzeneteket. A választókat elárasztó sms-cunamit követően a DatAdat-csoport nem állt meg, mivel a választásokat megelőző csütörtökön hatalmas telefonos kampányba kezdett, amellyel hozzávetőlegesen egymillió választót ért el.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi