
Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi
Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, 2016-ban Horváth Csaba a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt, a Magyar Nemzet szerint azonban a politikus háromszor hárommillió forintot vett át egy budapesti kávézóban. A politikus cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja a "szivességet".
A botránnyal kapcsolatban Fuzik Zsolt, a SIS Parking Kft. egyik vezetője vállalta a hazugságvizsgálatot, mely megerősítette, hogy Horváth Csaba vesztegetési pénzeket vett át.
Nemrégiben nyilvánosságra került egy hangfelvétel, melyen Karácsony Gergely főpolgármester a 2019-es önkormányzati választások előtt úgy fogalmaz Horváth Csabával kapcsolatban, hogy neki legalább annyi esze van, hogy tudja, miért éri meg börtöne menni, ebből pedig nyilvánvalóvá válik, hogy Karácsony tisztában volt mindennel, ami a színfalak mögött zajlott, és ahelyett, hogy bármit tett volna ellene, még méltatta is Horváth Csaba tetteit - minderre a fővárosi Fidesz hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak