
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában
Vasárnap reggel baleset történt az M7-es autópályán a Velencei pihenőhely közelében.
Az Indexnek egyik olvasójuk arról számolt be, hogy összetört autókat lehet látni a sztrádán, a sofőrök pedig a leállósávban várták a segítséget.
A helyszínről fotót is készített, mely IDE KATTINTVAérhető el.
A baleseteket feltehetően a köd okozta, ugyanis mindkét irányból nehezítette a közlekedést.
A lap kereste az ügyben a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik közleményben adtak tájékoztatást a történtekről.
Eszerint vélhetően a sűrű köd következményeként kialakult rossz időjárási és látási viszonyok miatt történt baleset az autópálya mind a két oldalán.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A tájékoztatás szerint több tucat jármű érintett a balesetekben, és több kilométeres a torlódás. Az érintett szakaszon teljes útlezárást rendeltek el.
Utoljára ekkora tömegbaleset a magyar utakon tavaly márciusban történt az M1-es autópályán.
Mint ismert, március 11-én az M1-es autópályán harminckét személyautó, öt kisteherautó és öt kamion ütközött a Budapestről Győr felé vezető oldalon.
Magyarország egyik legsúlyosabb közúti közlekedési balesetében 40 ember sérült meg, és egy 44 éves férfi, N. Ádámmeghalt – összeégett holtestét egy autó alatt találták meg.
Őt csak az igazolványa alapján lehetett azonosítani. A tömegbalesetnek azóta sincsen gyanúsítottja.

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya