Toklászt nyomtak le a torkán egy kislánynak egy debreceni játszótéren

Egy kisgyerek szájába toklászt nyomtak a játszótéren, ami miatt majdnem megfulladt.

Debrecenben, a Böszörményi és Füredi út sarkán található játszótéren két 13–14 éves lány lefogott egy kislányt, és a szájába nyomott egy toklászt, ami miatt majdnem megfulladt. A kegyetlenség még múlt vasárnap történt, a gyerek anyukája Facebookon számolt be az esetről, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál is megosztott.

Mint írta, egy szőke és egy fekete hajú, 13-14 év körüli fiatal lány tette ezt gyermekével.

Az édesanya szerencsére gyorsan cselekedett: az egyik növénymaradványt sikerült ugyan lányának kiköpnie, a másikkal rohanniuk kellett a sürgősségire. Szerencsére a gyors orvosi beavatkozás mentette meg a kislány életét.

Meg is halhatott volna a lányom. Kedves lányok, üzenem nektek: minden nap oda fogok menni, amíg nem találkozunk. Rendőrt fogok hívni és a megfelelő büntetést fogjátok kapni

– zárta bejegyzését az édesanya.

A fotó illusztráció

A toklász szúrós, horogszerű magjai – ha bejutnak a légutakba – duzzadással fuldokláshoz vezethetnek, ezért kisgyerekeknél is különösen veszélyes.

Szakértők azt javasolják, hogy veszélyes növényekkel teli játszótereken figyeljünk oda, adjunk a gyerekre hosszú nadrágot és gyanú esetén azonnal forduljunk orvoshoz.

2025. július 06. 14:33
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family
Alkalmi kapcsolatot kereső férfiak bizarr találkái zajlanak a Népligetben. Évek óta tartó probléma ez, ami csak egyr...
family