
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 35 éves szabadszállási férfi december 7-én éjjel autójával közlekedett a kiskunsági városban, amikor a rendőrök megállították, majd az igazoltatás közben kiderült, hogy a férfinak nincs érvényes vezetői engedélye, mert a környező járásbíróságok sorra eltiltották. A járőrök sem hittek a szemüknek, amikor megszámolták: a sofőr ellen nyolc járművezetéstől eltiltás volt éppen hatályban. Az újabb kihágás miatt az ügyben eljáró rendőr kihallgatásra idézte be a férfit, aki kedden el is indult a rendőrkapitányságra, méghozzá autóval. Pechjére a szolgálatban lévő egyenruhások megállították, majd rövid adategyeztetés után immár őrizetbe is vették.
A nyomozók kezdeményezik a férfi letartóztatását – írta meg a police.hu.
Címlapfotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen