Többmilliós, páratlan Munkácsy érkezett Székesfehérvárra, először látható - Fotók

Újabb Munkácsy Mihály-festménnyel bővült Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő gyűjteménye, a képet először Székesfehérváron láthatja a nagyközönség - jelentette be Fásy Ádám, a Munkácsy Alapítvány elnöke pénteken, a Szent István Király Múzeumban.

Fásy Ádám elmondta, hogy a Szerelmi dal című festménnyel tovább gyarapodott a csaknem 30 milliárd forint értékű gyűjtemény, amelyet Pákh Imre az évtizedek alatt hozott létre. Arról nem tett említést, hogy hol és mekkora összegért vásárolta a műgyűjtő az alkotást.

Emlékeztetett arra, hogy az alapítványt 2005-ben hívták életre, Székesfehérvár a 47. állomása a kiállítás-sorozatnak. Úgy vélte, ez a tizennyolc év is bizonyította, hogy ha "odaviszik a kultúrát az emberek közelébe, akkor arra odafigyelnek, mert szeretik a művészetet és szeretik Munkácsyt".

Jelezte, hogy éppen a Szent István Király Múzeumban köszönthették a kiállítás-sorozat ötmilliomodik látogatóját, ami szintén jelzi a "festőgéniusz" népszerűségét.

Pokrovenszki Krisztián, a múzeum főigazgatója megjegyezte, hogy Pákh Imre gyűjteményének legelső darabja, a szintén 1888-ban festett Ballada című festmény mellé került a most frissen megvásárolt alkotás. Mint mondta, közös a két festményben, hogy mindkettő középpontjában egy női alak látható nagypolgári környezetben, hangszerrel a kezében.

Közölte, hogy a székesfehérvári Munkácsy-kiállítást szeptember 15-e óta 18 ezren látták.


A sajtóanyag szerint Munkácsy Mihály az 1880-as évek második felében, leginkább 1886 és 1888 között festette kosztümös zsánerjelentekből álló képsorozatát. Ezeknek jellegzetességei közé tartozik, hogy a női alakok lírai jelenetek főszereplőiként, hímzőráma fölé hajolva, vagy valamilyen hangszeren játszva, valamennyi képen azonos környezetben jelennek meg.

A Szerelmi dal című mű megegyezik a sorozat többi darabjával, különösen az 1888-ban készült Ballada ismert változataival. Mindegyiken egy mandolinon játszó fiatal nő látható, ezúttal egy fiatalabb férfi társaságában, akit szokatlanul közelről ábrázolt a festő, amint a távolba tekintő, álmodozva dalolgató nőt hallgatja.

A két alak közeli kivágása a sorozat többi darabjától eltérő, intimebb, egyben érzelmi feszültséggel teli hangulatot kölcsönöz a képnek.  

Forrás: MTI

2023. december 08. 17:40
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family