
Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi
Ebben az évben minden eddiginél több, 1218 csapat, azaz közel 3700 diák vett részt a BankCode országos pénzügyi versenyen. A középiskolai csapatok négy fordulón keresztül mutathatták meg, mennyire jártasak a pénzügyi döntések világában. A végső megmérettetésre a korábbi fordulókban legeredményesebb gimnáziumi és szakképzési ágon versenyző csapatok kaptak meghívást. A március 26-án a Pénzmúzeumban megrendezett szuperdöntőn az első díjat a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium csapata hozta el. Felkészítő tanáruk, Rinfel Mónika büszkén számolt be arról, hogy diákjai immár harmadik alkalommal arattak győzelmet a rangos tanulmányi versenyen. Az idei döntőn meglehetősen nehéz, gondolkodtató kérdéseket kaptak a diákok, aminek kifejezetten örült, hiszen így csapata megmutathatta mély szakmai és gyakorlati tudását.
Hogyan hozzunk jó gazdasági döntéseket? Hol érdemes a pénzünket tartani? Milyen kockázatok merülhetnek fel egy befektetés során? – Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ a felkészülés és a versenyfeladatok megoldása során azok a középiskolások, akik beneveztek a BankCode versenyre. A nyertes fiatalok úgy gondolják, hogy azért vesznek szívesen részt pénzügyi versenyeken, mert az itt tanultakat már most hasznosítani tudják pénzügyi döntéseik során. Az idei szuperdöntőn egészen új típusú, kreatív kihívásokkal is találkoztak a tanulók. Nagyon izgalmasnak találták többek között azt a feladatot, amely során az idén 100 éves jegybank történetét kellett híradós tudósítás formájában feldolgozniuk.

A győztes csapat tagjai a díjátadón: Rózsa Rebeka, Szeglet Bálint és Kiss Botond Attila, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 12. osztályos tanulói. Bal oldalon felkészítő tanáruk, Rinfel Mónika, jobb oldalon Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Eredmények:
Az 1. helyezett a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium csapata lett. Nyereményük egy-egy Apple Macbook Air notebook és 70.000 Ft/fő értékű utalvány.
A 2. helyet a Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum csapata szerezte meg. Felkészítő tanárukkal együtt egy-egy Apple iPhone 14 (128GB) mobiltelefont, valamint 50.000 Ft/fő értékű utalványt vihettek haza.
A képzeletbeli dobogó 3. fokára a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium csapata állhatott fel. Ők fejenként egy-egy Apple iPad 10 készülékkel és 30.000 Ft/fő értékű utalvánnyal lettek gazdagabbak.
A szervezők díjazták a harmadik fordulók és a szuperdöntő legeredményesebb csapatait, valamint a legtöbb diákot mozgósító iskolákat is, végül egy izgalmas Pénzmúzeumbeli látogatással zárhatták a napot résztvevők.

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak