
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Súlyos baleset történt csütörtök reggel Kisújszállás és Karcag között - adta hírül a SZOLJON.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy autó Debrecen irányából Kisújszállás felé közlekedett, amikor a 158. kilométerszelvényben előzésbe kezdett. Ekkor áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, ahol frontálisan ütközötta szemből érkező teherautóval.
A baleset következtében a kocsi sofőrje és 42 éves utasa olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, míg a teherautó sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az információkat az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya is megerősítette a lapnak.
Udvardi-Lakos Luca kommunikációs munkatárs arról számolt be a hírportálnak, hogy a helyszínről egy férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, míg két ember a baleset következtében sajnos a helyszínen életét vesztette.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen