
Többen is megsérültek az esztergomi kórházban egy őrjöngő miatt
Több dolgozóra is rátámadt.
Tenyek.hu 2024. december 12., csütörtök 15:40
Súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki az esztergomi kórházban randalírozva okozott több dolgozónak is súlyos sérülést – állt a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség csütörtöki sajtóközleményében.
Információk szerint a férfi 2024. áprilisában az egészségügyi intézmény egyik bejáratánál kétszer megütött egy ápolót, ekkor egy betegszállító közéjük állt, akit szintén meg akart támadni. Az ápoló könnyebben sérült.
Az őrjöngő pár nappal később a kórház intenzív osztályára akart bejutni, ahova nem engedték be. A férfi ezt követően olyan dühbe gurult, hogy rángatni kezdte az ajtót, megrongált több berendezési tárgyat is, két széket pedig kihajított az ablakon, ezzel több százezres kárt okozva.
Az épületben továbbá rátámadt egy ápolóra és egy beteghordóra, akik legurultak a lépcsőn. Az ámokfutó azonban az áldozatok után eredt és tovább bántalmazta őket, majd a kollégiá segítségére siető orvost is megütötte.
A féri ámokfutásának végül egy biztonsági őr gázsprayvel vetett véget, akit a támadó szintén megütött. A helyszínre érkező rendőrök az elkövetőt sokkoló és bilincs segítségével tudták teljesen ártalmatlanítani.
A támadás során az ápoló és az orvossúlyos sérüléseket szenvedtek. A biztonsági őr sérülései nyolc napon belül gyógyultak, a beteghordót ért bántalmazás pedig alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására.
Az ügyészség most indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság tartsa fenn a férfi letartóztatását, ítéljék börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint kötelezzék az okozott kár megtérítésére.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


