Több százezren vettek részt a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén

 Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén - mondta a NEK sajtófőnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Zsuffa Tünde elmondta, három éve dolgoznak a kongresszus szervezésén, és szavai szerint félő volt, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás, az emberek félelme, kétségbeesése, gyásza rányomja bélyegét a rendezvényre.

Elmondása szerint a kongresszus programjait felszabadult hangulat uralta, és "öröm volt látni a pápa mosolygós arcát".

Zsuffa Tünde hozzátette: a rendezvény sikeres megrendezésén az egyház, az állam és a főváros együtt dolgozott, egyben megköszönte a magyar újságírók munkáját.

Véleménye szerint sikerült a fiatalokat is megszólítani, hiszen rengeteg fiatal vett rész a különböző programokon.

MTI/Fotók: MTI/Vasvári Tamás

2021. szeptember 13. 06:06
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Motoros gázolt el kis híján egy férfit a Nagykőrösi úton Budapesten. Az esetről videó készült. A kamerás kocsi megál...
Tizenkét, több százezer élő és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi és több száz táncos, zenész, mutatványos vo...
Részegen árokba hajtott és felborult a kocsijával egy sofőr kedd este Tiszaörs közelében. Egy kanyarban tért le az ú...
Újra életveszélyesen megfenyegette a lúgos orvos áldozatát elmebeteg zaklatója. A férfit egy hónappal ezelőtt engedt...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 20., szerda