Több száz program lesz az idei Szent István-napon

Húsznál is több helyszínen több száz program várja az érdeklődőket az államalapítás ünnepe alkalmából, a Szent István-nap rendezvényein augusztus 18-21. között Budapesten.

Az idei ünnepre is családi és gyermekprogramokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint hagyományos magyar ízek bemutatójával készülnek a szervezők.

A Magyar Turisztikai Ügynökség hétfői közleménye szerint a Retro Tabán fellépői között a magyar rockélet klasszisai, többek között Deák Bill Gyula, Nagy Feró és a Beatrice, Hevesi Tamás, Török Ádám és a Mini, a Takács Tamás Dirty Blues Band, valamint az EDDA Művek kapnak helyet.

A Road Movie Live Műegyetem rakparti helyszínén a fiatalabbakat várják az Ivan & the Parazol, a Kaukázus, a Bohemian Betyars, a Hiperkarma és a Kelemen Kabátban koncertjével. A Szabadréten a legjobb DJ-ké és az elektronikus zenéé lesz a főszerep, amíg az Utcazene Fesztiválon elsősorban külföldi előadók zenélnek.

A programok gerincét a hagyományos állami események adják: az augusztus 20-ai ünnepnap programja a zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt követően láthatják az érdeklődők a Magyar Honvédség légi parádéját, a Kapisztrán téren pedig különleges hadászati bemutatókat és kiállítást.

A hagyományos hadi technológiák rajongói megtekinthetik az 1927-ben épült Pannónia hajót, és az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonatot. A Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációi lesznek láthatók, míg a Sporthősök programsorozatban ikonikus magyar sportolókat mutatnak be.

A hagyományos fogások kedvelőit a Magyar Ízek Utcája és a Csárdafesztivál várja, míg az ínycsiklandó street foodokat a Food Truck Show standjainál lehet majd megkóstolni.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

Mint írják, a rendezvény tavalyi sikerére való tekintettel újra megrendezik a Divat&Design Fesztivált a Bálnában, ahol a látogatók a legrangosabb magyar tervezőkkel találkozhatnak, kipróbálhatják kézügyességüket a kézműves foglalkozásokon, valamint fenntarthatósági programokon és figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek. A Nehru-parton idén is megnyitja kapuit a Művészkert, ahol egyedi zenei produkciók, filmvetítések és érdekes beszélgetések várják az irodalom és a kultúra iránt érdeklődő közönséget.

A városligeti Varázsliget is izgalmas programokat kínál, a népi kultúra szerelmesei pedig idén is ellátogathatnak a Mesterségek Ünnepére.

Klasszikus zenei koncertekkel a Gellért-hegyi Panoráma Classical színpadán várják a közönséget, míg Vigadó téri Operett Korzón operettslágerek csendülnek fel.

A Szent István-nap rendezvényeinek csúcspontja idén is az augusztus 20-ai tűzijáték lesz - áll a közleményben.

MTI

2022. július 25. 19:37
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...