
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat a Siklósi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki társaival próbált kirabolni egy bosnyák pénzváltót még 2010-ben.
Az ügyészség azért csak több mint tíz évvel az eset után emelt vádat, mert a férfi korábban Németországba menekült, és csak 2020 decemberében fogták el, majd idén januárban hozták haza - közölte a Baranya megyei főügyész, Varga-Koritár György csütörtökön az MTI-vel.
A vádlott 2010 januárjában adott "megbízást" négy ismerősének, hogy raboljanak ki egy bosnyák állampolgárságú, pénzváltással foglalkozó embert, aki a vádlott tudomása szerint napi rendszerességgel több millió forintot tartott magánál.
A négy férfi beleegyezett a bűncselekmény elkövetésébe, melyhez a vádlott fekete ruhát, símaszkot, valamint kalapácsnyelet és gázsprayt adott a társainak. Miközben a vádlott egy benzinkútnál várakozott, a négy férfi közül kettő a sértett lakása mellett, két másik társuk pedig a közelben várta őket.
Amikor a sértett és barátnője hazaért, a bokor mögött rejtőző két férfi szinte azonnal rájuk támadt és bántalmazni kezdte őket, majd a nő táskájával elszaladtak. A táskában - az elkövetők várakozásával szemben - nem több millió, hanem pusztán alig huszonötezer forint volt. A négy embert a Siklósi Járásbíróság 2013-ban már elítélte.
A címlapfotó illusztráció: police.hu

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád