
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Óriási, 100 kilogramm feletti harcsát fogott egy férfi múlt csütörtökön a fehérvárcsurgói víztározóból. A pergetést a sekélyebb részeken kezdte meg, de hosszú ideig nem volt kapás. Később úgy döntött, a mélyebb vízben is megpróbálkozik, majd 11 óra körül megtörtént a csoda. Közel két órán keresztül fárasztotta László az öreg „mohoshátú” bajszos harcsát, mire sikerült kifognia.
Természetesen a hitelesítés és egy pár fénykép után visszaengedtük az éltető elemébe
– írta a horgász Facebook-bejegyzésében.
Alig egy hónappal ezelőtt szintén egy gigantikus méretű harcsáról számoltunk be, becslések szerint T. Gergő fogása a 120 kilogrammot is meghaladta. Az országos csúcsot csupán azért nem döntötte meg, mivel közel fél évvel később jelentette be a hatalmas fogást, emellett a hal súlyát sem mérték le pontosan.
Címlapfotó: Facebook/Fox Rage

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen