
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Pénziránytű Tanári Díj – a pénzügyi nevelés elkötelezett támogatásáért és a módszertani kultúra fejlesztéséért – az Alapítvány egyik magas rangú szakmai elismerése, mellyel minden évben teret kívánnak adni a pénzügyi nevelés jó gyakorlatainak bemutatására. A kiemelkedő módszertani munkát végző általános- és középiskolai tanárok az idei tanévben is a PÉNZ7 Pénzügyi és vállalkozói témahét tematikájához kapcsolódva és két kategóriában pályázhatnak.
Projektterv kategóriában a Megtakarításból befektetés témakörében adhatják be a pályaműveiket, míg foglalkozásterv kategóriában a Megtakarításból befektetés mellett a 2024-es PÉNZ7-hez illeszkedő Okosan a hitelekről témát is választhatják a pályázók.

Akár 600 ezer forint támogatás is elnyerhető
A díjazás mértéke projektterv kategóriában 600 ezer forint és a pályaművet önállóan, vagy párban - a díjazást megosztva – is benyújthatják a pályázók. A foglalkozásterv kategóriában elnyerhető támogatás összege személyenként 250 ezer forint. Foglalkozásterv kategóriában csak egyedül lehet pályázni.
Az elbírálás során mind a két kategóriában maximum a 3-3 legmagasabb pontszámot elérő pályázatot díjazza a Pénziránytű Alapítvány. Emellett a Magyar Bankszövetség felajánlásával különdíjként egy kiválasztott pályázó 100 ezer forint értékű vásárlási utalványban részesül a több mint 2,6 millió forint összdíjazású pályázaton.
A pályaműveket 2024. január 8. 15.00 óráig lehet benyújtani, az ünnepélyes díjátadóra várhatóan a 2024. évi PÉNZ7-hez kapcsolódva kerül majd sor. A projektek magas színvonalú tervezéséhez szakmai és módszertani segédanyagokat is találhatnak a pedagógusok a pályázat hivatalos oldalán, ahol inspirációként megtekinthetők az előző évek nyertes pályázatai is.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen