
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Baseball ütőkkel és egy airsoft fegyverrel támadt rá egy ötfős banda egy férfira Budapesten a Szabolcs utcában csütörtökön, több lövés is eldördült. A lakók felriadtak az éjszaka közepén, a balhéról döbbenetes videó is készült. A vita hátterében szerelemféltés, de elszámolási vita is állhatott. Kiderült, hogy banda az utcai támadás előtt boxerrel is megsebesítette az áldozatot, aki a felvételen is láthatóan kocsival próbált menekülni.
Egy ottlakó nyilatkozott a Tényeknek.
Egyik füves, a másik narkós
– mondta a férfi, aki szerint a támadók bevoltak drogozva, hírhedtek az utcában.
A balhé csaknem másfél óráig tartott. Éjfél után riadtak fel a társasházakban lakók az ordibálásra, a fiataloknál airsoft fegyver is volt, több lövést is lehetett hallani.
Akkorát szólt ez a gumilövedék, hogy nem vagyok egy félős ember, se olyan vékony. Kiugrottam az ágyból
– tette hozzá az ottlakó.
Többen is segítséget kértek, hívták a 112-t. A lakók azt mondták, hogy egyre zűrösebb a környék, sokszor kell rendőrt hívni az utcába.
Ez rémes volt. Még most is a hatása alatt vagyok, mert egyszerűen úgy érzem, hogy nem vagyok egy mai darab, de erre nem számítottam
– tette hozzá Tóth Józsefné.
A balhé éjféltől nagyjából fél 2-ig tartott. Végül több autóból szálltak ki a rendőrök. Mindenkit bevittek a kapitányságra.
Az öt férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, a gumilövedékes fegyvert pedig lefoglalták. A megtámadott férfinek nyolc napon belül gyógyuló sérülése lett. A támadóknak csoportos garázdaság bűntette miatt kell felelnie, később, ha vádat emelnek ellenük és elítélik őket akár három évre is börtönbe kerülhetnek.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen