
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron
Elmondása szerint a másodéves fiú 15-20 lövést adott le félautomata kézifegyveréből a Detroittól nagyjából ötven kilométerre északra található, 22 ezer lakosú településen, majd ellenállás nélkül megadta magát az öt percen belül kiérkező rendőröknek.
A halálos áldozatok között két lány van, egyikük 14, másikuk 17 éves volt. A harmadik halálos áldozat egy 16 éves fiú. A sebesültek többségének állapota a seriffhelyettes szerint stabil, kettejükre további műtétek várnak.
Születi tanácsára az ámokfutó nem tett vallomást, így továbbra sem világos, hogy mi volt az indítóoka, célzottan vagy találomra választotta ki áldozatait. Azt viszont a hatóságok kizárták, hogy társai is lettek volna a lövöldözés során.
Michael Bouchard seriff később arról számolt be, hogy a gyilkos fegyvert az elkövető apja vásárolta néhány nappal ezelőtt, de azt még nem tudják, miért. A fiú lőgyakorlatokat tartott a 9 milliméteres fegyverrel, és később képeket osztott meg róla, illetve az eltalált célpontokról. McCabe elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a közösségi médiában több diákot előzetesen figyelmeztettek arra, hogy valaki veszélyes akciót tervez az iskolában. A rendőrségnek nincs tudomása semmi ilyesmiről - jelentette ki a seriffhelyettes.
A támadást követően az iskolát lezárták. Egyes diákok az osztálytermekben bezárkózva kerestek menedéket, amíg a hatóságok átkutatták az épületet. Üzent a gyászoló családoknak a Minnesota államban tartózkodó Joe Biden amerikai elnök is. Őszinte részvétéről biztosította a hozzátartozókat, akiknek - szavai szerint - "el kell viselniük szerettük elvesztésének elképzelhetetlen fájdalmát".
MTI

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán