
Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni
Koromfeketére égtek a falak, a tetőből pedig szinte semmi sem maradt, miután kigyulladt a gyöngyösoroszi állatmenhely. A romok és a törmelékek szinte mindent beborítanak. A tragédia múlt hétvégén történt, a brutális tűzben több állat is elpusztult. Egy aznap mentett őz füstmérgezés miatt halhatott meg, egy macskát pedig sokkos állapotban hoztak ki a tűzoltók a lángok közül. A menhely vezetője megrendülten nyilatkozott a Tényeknek.
Sajnos tűz ütött ki a melléképületünkben, amit kazánházként, szerszámtárolónak, illetve az állatok eledelének tárolására, tehát ilyen mindenesnek használtunk
– mondta Erdősné Molnár Bernadett Mátraaljai Vad és Egzotikus Állatmentő Alapítvány vezetője.
A felvételeken jól látszik, hogy az állatok még napokkal a tűzeset után is rémültek.
A tragédia napján ráadásul a nő édesapja is a menhelyen volt, de ő időben kimenekült. Az épület azonban teljesen megsemmisült, ráadásul egy gázpalack is volt bent, ami felrobbant. A lángok még egy másik részre is továbbterjedtek.
A mellette lévő helységben egy cica, csincsilla és a patkányok nem élték túl a tüzet. A többi állat csodával határos módon annyira jó ösztönnel vannak megáldva, én nem is találtam őket meg, hiába kerestem, de egyszer-egyszer az este folyamán egy-egy cica is előjött
– tette hozzá a menhely vezetője.
Az állatmenhelyet mindenképp szeretnék újraépíteni, ezért minden segítségért hálásak. A legnagyobb szükség állateledelre és kisállatketrecekre van, de szállítóboxokra, szalmabálákra és építőanyagokat is elfogadnak.

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs