Tizenkét nap elteltével is rejtély, hová kerülnek a Magyar Péter oldalát látogatók adatai

Az adatkezelési tájékoztatóban április 18-a óta történt változásoknak egy közös pontja van: a dokumentumból kihúzott cégek, valamint az időközben szerzőként megjelent név egyaránt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos céghálóhoz köthetők – írta kedden a Mandiner.

A lap munkatársától

Immár tizenkét napja napja gyűrűzik Magyar Péter adatvédelmi botránya, s még közel két hét elteltével sem tudni, hogy pontosan hova kerültek azoknak a személyes adatai, akik a Talpramagyarok.hu-ra látogatva adták meg ezeket az információkat.

Az ügy kiindulópontja a Magyar Nemzet április 18-i tényfeltáró cikke volt, amelyben dokumentumokat bemutatva a Mandiner beszámolt arról, hogy Magyar mozgalma honlapjának az adatkezelési tájékoztatójában két olyan vállalat – az Estratos Digital GmbH és a Lundadonate.org, vagy röviden Lunda – is fel volt tüntetve, amelyek a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos körhöz kapcsolódnak. 

Estratos, alias Datadat

Az Estratos Digital GmbH – korábbi nevén Datadat GmbH – egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség, amely főleg a progresszív politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője a Bajnai Gordon kormányának volt titokminisztere, a Datadat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám.

A Lunda nevű adománygyűjtő platformot pedig a Datadat fejlesztette és egy összetett, számos funkcióval rendelkező eszközt biztosít az adománygyűjtők részére.

A guruló dollárokból is jócskán részesülő cégháló feltűnése nagy hullámokat kavart a magyar közéletben, a Szuverenitásvédelmi Hivatal még vizsgálatot is indított külföldi finanszírozás gyanúja miatt. Különös, a Talpramagyarok.hu a Magyar Nemzet cikkének megjelenése után mindössze néhány órával törölte mindkét céget az adatvédelmi tájékoztatóból. 

Magyar furcsa magyarázata

Magyar Péter egy nappal később adott magyarázata még különösebb volt:

a baloldal új reménysége azt állította a Mediaworks riporterének kérdésére, hogy gyakorlatilag máshonnan nyúlták le a tájékoztatót.

Szó szerint így fogalmazott: „Valakitől kaptunk egy adatvédelmi tájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni.”

Magyar a történéseket firtató újabb kérdésre megjegyezte azt is: „Valakitől kaptuk. Én kértem, hogy ne kelljen egy újat írnunk, mert nem volt elég időnk, amikor el kellett indítanunk az egyesületet, a pártot.” 

A furcsa történetről azonban Magyar nem árult el részleteket, ahogy a mozgalmától sem válaszoltak azon kérdésekre, pontosan miként, milyen körülmények között, mely szervezettől „vették át” a dokumentumot, s az abban az április 17-i állás szerint szereplő adatok mekkora százalékban voltak tényszerűek. Így azt sem tudni, a tájékoztatóban jelenleg megtalálható információk teljes egészében megfelelnek-e a valóságnak.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Halmozódó aggályok

Márpedig ilyen körülmények között számos aggály merül fel azzal kapcsolatban, hogy mi történik azoknak az adataival, akik a Talpramagyarok.hu-n megadták a személyes információikat. Mint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az ügy kapcsán korábban rámutatott: a Talpramagyarok.hu adatkezelője mindazokkal szemben tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el, akik a honlapon esetleg hozzájárulásukat adták az adatkezeléshez, amennyiben a dokumentumban tényleg nem valós információk voltak megadva.

Olvasói beszámolók alapján az is kiderült,

többen is anélkül kaptak kéretlen hírleveleket Magyar mozgalmától, hogy ehhez a beleegyezésüket adták volna. 

Péterfalvi erről azt mondta: ha történt ilyen eset, annak is megkérdőjeleződik a jogszerűsége, hiszen csak annak lehet hírlevelet küldeni, aki erre a szolgáltatásra jelentkezett.

Szavai szerint a hozzájárulásnak kifejezettnek, egyértelműnek kell lennie, és pontosan arra kell vonatkoznia, amiről az adatkezelés szól. A Hír Tv-nek nyilatkozva a NAIH elnöke azt is elmondta, ha egy vizsgálat során bebizonyosodik, hogy Magyar Péterék illegális adatbázisból dolgoztak, akkor a hatóság hivatalból is elrendelheti az adatbázis törlését. 

Anonimuszból Bárdos lett

Időközben egy további érdekes változás is történt a Talpramagyarok.hu adatvédelmi tájékoztatójában. Az állítólag máshonnan átvett verzió pdf formátumában a „szerző neve” résznél 3 X szerepelt, ám néhány napja egyszer csak Bárdos Barnabás neve tűnt fel a vonatkozó rubrikában.

Bárdos korábban a baloldali tüntetéseken rendszeresen feltűnő színész-aktivista által alapított mozgalomnak, a noÁrnak a pénzügyekért felelős menedzsere volt.

A tevékenységét a minap beszüntető noÁrról ismert: azokkal az amerikai cégekkel dolgoztak együtt, amelyek érintettek voltak a dollárbaloldal-botrányban, vagyis a külföldről finanszírozott kampányfiaskóban. A mozgalom adatkezelését részben a DatAdat végezte, így például a Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó céghálóhoz kerültek azoknak a személyes adatai, akik ezeket megadták noÁr webshopjában, akik előfizettek vagy feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, vagy az ő felületükön regisztráltak valamely tüntetésre.

Ugyancsak a napokban számolt be a Magyar Nemzet arról, hogy a DK honlapjának, valamint a DK plusz nevű mobiltelefon applikációnak az adatvédelmi tájékoztatójában is a Bajnai-körhöz köthető Estartos tűnt fel, s Karácsony Gergely kampányweboldalának az adatkezelési dokumentumában is ugyanez a cég szerepel. 

És ahova a dollárok gurultak...

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Datadat az elmúlt években is a baloldali kampányok visszatérő szereplője volt. Első nagyobb dobásuk a Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán található chatbot kifejlesztése volt. A 2019-es önkormányzati választások óta pedig egyre fontosabb szerep hárul rájuk.

A 2022-es országgyűlési választások előtt az egyesült baloldal digitális kampányáért voltak felelősek.

A Datadat a két választás között és azóta is segít több pártnak és baloldalhoz köthető szervezetnek a különböző petíciók körüli munkában. Ilyenkor a petíciók kiírója jellemzően későbbi felhasználásra is kéri a baloldali választók adatait, amelyeket a voksolást megelőzően mozgósításra, személyre szabott üzenetek célba juttatására, majd később kapcsolattartásra használnak.

A Datadat-cégcsoport volt a legnagyobb haszonélvezője a guruló dollároknak, közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi dollárt zsebeltek be és lényegében az egész baloldal 2022-es kampányát ők bonyolították le.

2024. április 30. 09:25
A kérdés az, hogy 3,5 év alatt miért nem volt EU-Oroszország csúcstalálkozó? - tette fel a kérdést közösségi oldalán...
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Minisztereln...
Szeptember elején startol a kormány újabb otthonteremtési célú programja.
Éppen ötven éve annak, hogy a zenész eldöntötte: a legnagyobb titokban elhagy­ja a kommunizmustól sínylődő Magyarors...
Franciaországban kulcsfontosságú pillanathoz érhet az erőviszonyok átrendeződése.
A történelmi találkozó, amire egy világ várt! Most először ült tárgyalóasztalhoz az amerikai és az orosz elnök, Dona...
family
Versenyszántás, parasztolimpia és fogat ügyességi verseny is szerepelt a programban a XVIII. Szántóversenyen Nagyhal...
A világon egyedülálló lehetőségnek nevezte az Otthon Start Programot a Nézőpont Intézet elemzője. Az új támogatással...
Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezt írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, miután az orosz külügyminis...
Már legalább három ember meghalt a Spanyolországban tomboló erdőtüzekben, köztük egy 37 éves önkéntes tűzoltó, aki h...