
Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból
A rendőrségre január 20-án éjszaka érkezett bejelentés arról, hogy Nyíradonyban ismeretlenek rátörték az ajtót egy nyugdíjasra. A 78 éves nőt megfenyegették, megverték, majd felforgatták a házát - írta a police.hu.
A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és mentőt hívtak a nőhöz, aki mint később kiderült, súlyos sérüléseket szenvedett. Az egyenruhások hajtóvadászatot indítottak. Munkájuk hamar eredményre vezetett, már másnap reggel négy helyi fiatal került a látókörükbe.

Fotó: police.hu
Két 14 éves fiút, valamint egy 18 és egy 20 éves fiatalt állítottak elő a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A fiatalok 5 darab régi mobiltelefont és egy porszívót loptak el, körülbelül 30 ezer forint értékben.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül