
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Az 53 éves férfi 2016 februárjában szabadult a börtönből, majd taxisként kezdett dolgozni, de elhatározta, hogy magát hivatalos, nagyhatalmú személynek adja ki, ezzel megtévesztve másokat. Párhuzamosan több nőt, akikhez érzékeny szálak fűzték, valamint később megvádolt társait is átverte.
A férfi 2016 márciusában megismert feleségének és családjának azt hazudta, hogy a rendőrségen dandártábornok, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is hivatásos beosztásban van, továbbá, hogy a belügyminiszterrel bizalmi kapcsolatban áll, akit alkalmanként helyettesíteni is szokott a munkájában. Ez év októberében ugyanezen hazugsággal tévesztett meg egy másik nőt is, akit arra vett rá, hogy álnéven, magát a Belügyminisztérium dolgozójának kiadva a többi megtévesztett személy előtt erősítse meg állításait.

A fotó illusztráció: police.hu
A kényszeres hazudozó többször ígért állást a rendőrségen pár százezer forintért, valamint a „belügyminisztériumi fedett nyomozók” által korábban használt lakások áron aluli megvételéért vett át milliós nagyságrendű előleget legalább 20 embert becsapva. Összesen 50 ingatlan eladását tervezte.
Egy pályaválasztás előtt álló gyermekek szüleinek 1 millió 800 ezer forintért egy úgynevezett „fekete könyvet” ígért, melyről azt állította, garantálható vele az egyetemre való bejutás, és később a rendvédelmi pályán a vezető beosztás megszerzése is. A valójában az internetről bárki által letölthető és lespirálozott törvénymagyarázatot öten vették meg.
A férfi közel 150 millió forinttal károsította meg áldozatait.
A Központi Nyomozó Főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a különös, többszörös visszaesőt halmazati büntetésül ítélje fegyházbüntetésre, valamint 117 719 millió forint összegben rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást - olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van