Tisztára nyalták az aszfaltot a szarvasok, önjelölt úttakarítókat fotóztak a 83-ason

A Magyar Közút szerint nem példanélküli ez a látvány, a kommentelőkben viszont rengeteg kérdést felvetettek a térfigyelő kamera képei.

Egy egész szarvascsorda jelent meg csütörtök hajnalban a 83-as főúton Farkasgyepűnél, majd egész egyszerűen nyalogatni kezdték az útburkolatot – számolt be a furcsa, ám igazán aranyos esetről a Magyar Közút Instagram-oldalán. A nem mindennapi jelenséget a szakemberek azzal magyarázták, hogy az agancsosok előszeretettel kóstolgatják a hó és a fagy ellen kiszórt sót, ami bár emberi fogyasztásra nem ajánlott, de a szarvasokra egyáltalán nem káros. A bejegyzésükben közzétett fotókról az is kiolvasható, hogy először éjfél után 22 perccel kapta őket lencsevégre a kamera, de közel másfél órával később, éjjel 1 óra 42 perckor még mindig az utat tisztogatták.


Az eset kapcsán több hozzászólóban merültek fel kérdések, hiszen igencsak furcsa látványnak vélik az utat nyalogató patásokat. Volt, aki arra volt kíváncsi, hogy miért esznek sót az agancsosok, egy másik felhasználót viszont az érdekelte inkább, hogy miért ártalmatlan az állatokra, hogyha az ember nem fogyaszthatja. Nos, annyi biztos, hogy érdemes fokozott óvatossággal közlekedni az utakon, hiszen bármikor találkozhatunk a csemegéző vadakkal.

Címlapfotó: Instagram/@magyarkozut

2023. december 07. 17:12
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...