
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tilla a videót azzal kezdi, hogy bizony ő is elkapta a vírust, ezért tűnt el az elmúlt időszakban még az internetről is. Azt mondta, hogy szerinte szilveszter környékén fertőződött meg, utána pár napig fájt is a torka. Hozzátette, hogy nem erős tünetekkel küzd, így szerinte az omikront kapta meg.
Amikor észrevette magán az enyhe tüneteket, elkezdett minden nap otthon teszteket csinálni, amelyek az elején még mind negatív eredményt mutattak. Egyik gyereke mondta neki, hogy megéri azért naponta tesztelni, mert a koronavírus sokáig lappanghat. A kedd tesztje már két csíkot mutatott, ahogy ő fogalmaz: „full pozitív”. Ezután csinált egy laborvizsgálatot is, amelynek szerdán kapta meg eredményét, megerősítve, hogy fertőzött.
Elmondta azt is, hogy 3 oltása van, 2 AstraZeneca és egy Moderna, úgyhogy szerinte ennek is betudható, hogy nem igazán viseli meg a fertőzés. „Bezártak ebbe a szobába” – folytatta, miközben leírta, hogy a családtól elkülönítve a szobában lábadozik. „Kriszta főz és beadja a kávékat, teákat, mert azért betegen is kávézgatok” – jegyezte meg.
Azt is elmondta, hogy a család „megúszta”, senki nem kapta el rajta kívül. Szerinte a család kutyája viseli a legnehezebben ezt a helyzetet, mert nem tudja, hogy miért nem látja annyit Tillát, mint eddig. Bevallotta, hogy azért néha kiviszi a kertbe sétálni, miután maszkot vesz fel és kezet fertőtlenít. A kutya néha leül a szobája ajtaja elé is, és várja, hogy kijöjjön hozzá.
Azzal fejezte be, hogy felhívta orvos barátait is, akik elmondták neki, hogy a következő héten számítanak arra, hogy „gigahullám” jön, és sokan elkapják az omikront. A műsorvezető azt mondta, hogy reméli, hogy aki elkapja az olyan szolid tünetekkel megússza, mint ő és utána „hátha nyugi lesz”.
Azzal köszönt el, hogy jól van és majd jelentkezik.
Címlapfotó: instagram.com/ tillattila

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen