
Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki 2020. április 23-án, 6 óra 30 perckor súlyos közlekedési balesetet okozott.
A férfi a baleset előtt két hónappal szerezte meg a jogosítványát.
A baleset napján 3 utasával együtt Biharkeresztes felől Bedő község irányába haladt. Amikor a 42-es számú főútra kívánt rátérni figyelmen kívül hagyta a stop táblát és 40 km/óra sebességgel behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy járműszerelvénnyel.
A járműszerelvény az árokba borult, az autó az útkereszteződés túloldalára sodródva állt meg.

Az autó utasai, valamint a járműszerelvény sofőrje súlyos sérüléseket szenvedtek. A balesetet szenvedők közül két ember sérülései maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.
A vétkes sofőr ellen a Debreceni Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül ítélje felfüggesztett fogházbüntetésre, továbbá hosszabb időre tiltsa el a járművezetéstől – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot