
Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén
„Apám életére, a kezedet eltöretem!” – így ordibált a rendőrökkel egy férfi, akit letartóztatása után rabszállítóval vittek át a börtönbe Győrben. A férfi indulatos viselkedését is testkamera rögzítette. A magyar börtönökben már régóta használnak testkamerákat.
Most a fővárosi rendőrök is kapnak.
Egy biztonságtechnikai szakértő azt mondta, hogy rendőrök testkamerái segíthetnek a bűncselekmények visszaszorításában is.
„Sokkal könnyebben azonosítható be rajta egy személy vagy akár kikockázható egy jelenet, ha például jogsértéssel fogják vádolni a rendfenntartót vagy a hatósági személyt, ő ezzel tudja bizonyítani, hogy az ő intézkedése az szakszerű volt, megfelelő mértékig használt-e kényszerítő eszközöket” – mondta a Tényeknek Hajós István, biztonságtechnikai szakértő.
Kiemelte, ezeknek az eszközöknek a használata megkönnyíti és meggyorsítja majd az rendőrségi ügyek lezárását.

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek

Zebrán gázoltak el egy kisgyereket az Erzsébet Iskolánál

Elindultak a kézbesítők a megemelt nyugdíjakkal

Óriási tűz ütött ki Kiskunhalason, épületek és kocsik is lángoltak

Több helyen is veszélyes a levegő az országban, mutatjuk, hol

Négyéves kislányhoz riasztottak mentőhelikoptert, leállt a légzése

Halálra gázolt egy gyalogost az Üllői úton, majd elmenekült

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten