
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Súlyos pénzügyi és adminisztrációs terhet ró az autósokra, ha megvalósul az az uniós szakbizottsági jelentéstervezet, amely szerint a sima B kategóriás jogosítvánnyal nem lehetne 1,8 tonna feletti személyautót vezetni, azaz a sima B-jogsisok elesnének az 1,8-3,5 tonna közötti tömegű járművek vezetésétől – írja a Blikk. Ezeket az autókat már csak B+ kategóriás jogosítvánnyal lehetne vezetni, ami nem csak az autó fajtájában, de a sebességkorlátozásban is nagy jelentőséggel bírna. A jelentés szerint ugyanis már az új kategória kellene ahhoz, hogy az autópályán 130-cal mehessen a sofőr, a jelenlegi jogosítvánnyal ez 110-re redukálódik.
A javaslat szerint az uniós polgároknak két jogosítványt kellene szerezniük a vezetéshez, ami duplázná a költségeket és az adminisztratív terheket is, ezen felül a jelenlegi hivatásos járművezetőknek és üzemeltetőknek is új vizsgát kellene tennük.

A fotó illusztráció: Pénzjegynyomda/MTI
Az érdekképviseletek szerint leginkább az elektromos autók tulajdonosait érintené rosszul a szabály, ha elfogadja azt az Európai Parlament. Ezek az autók ugyanis jellemzően nehezebbek, viszont ez elrettentené az embereket az elektromos autók vásárlásától, ami veszélyt jelentene a környezetvédelem szempontjából is.
Deli Andor fideszes EP-képviselő a tervezet kapcsán azt mondta, szerinte az uniós döntéshozók feladata az európai polgárok segítése és a jogszabályok egyszerűsítése lenne, nem pedig újabbnál újabb adminisztratív és pénzügyi terhek kivetése. Az Európai Parlament Deli szerint meg is kezdte a vezetői engedélyekre vonatkozó irányelv-módosítási javaslat megvitatását.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád