Terhesen és betegen is szexmunkára kényszerítették a barátnőiket a szabolcsi férfiak

Áldozataiknak szerelmet színleltek, így vették rá őket a prostitúcióra, majd minden pénzüket elvették tőlük. A nőket Svájcban és Németországban dolgoztatták. A bandatagokat nemrég elfogták, súlyos büntetésre számíthatnak.

A rendőrök azután csaptak le Győrteleken, hogy éveken keresztül fiatal nőket kényszerített prostitúcióra egy férfire. A rendőrök rajta kívül még egy férfit és egy nőt kaptak el, rájuk Jánkmajtison ütöttek rajta Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Az az ő dolguk, nem a magáé, nem az enyém, hogy ők mit csináltak

– ezt az egyik elfogott férfi anyja mondta a Tényeknek azután, hogy a múlt héten őrizetbe vették a fiát.

A férfiak miután megismerkedtek az áldozatokkal, kapcsolatot kezdeményeztek velük és szerelmet színleltek. Ezután vették rá őket arra, hogy szexmunkát végezzenek Svájcban és Németországban, így akarták garantálni számukra az anyagi biztonságot. Ez azonban egyáltalán nem így történt, ugyanis minden pénzüket elvették tőlük.

A lányoknak napi 15 órát kellett dolgozniuk. Általában 6 kuncsaftot kellett napi szinten fogadniuk, de előfordult az is, hogy 10-12 vendég érkezett hozzájuk. A családtagoknak összesen napi szinten 600 illetőleg 1000 euró közötti összeget kellett átadniuk

– mondta Kész-Varga Mónika a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

A nőknek olyankor is fogadniuk kellett a kuncsaftjaikat, amikor terhesek voltak, vagy betegek, sokszor az alhasi fájdalom ellenére is dolgoztatták őket. A bandatagokat nemrég letartóztatták.

Most egy hónapra elrendelték letartóztatásukat. Kiderült, hogy 2018-tól kezdődően a lakókörnyezetükben élő, anyagi helyzetük, iskolázatlanságuk és családi viszonyaik miatt kiszolgáltatott helyzetben élő nőket kényszerítettek prostitúcióra.

A banda tagjai emberkereskedelem és kényszermunka miatt súlyos börtönbüntetést kaphatnak.

2024. október 26. 16:11
Jegesmedvék közé ugrott egy nő az állatkertben, videóra vették a marcangolást
Mindenkit sokkolt az eset.
Megtébolyodott, tört-zúzott egy versenyző a Séfek séfében - videóval
Először saját társait akasztotta ki, majd a piros és a fekete csapat játékosait is. Végül egy turmixgépet is darabok...
Súlyos gombamérgezés Ipolyvecén, többen is vettek belőle - videóval
Egy helyi házalótól vette a mérgező gombát, ráadásul nem ő volt az egyetlen, aki vásárolt belőle, ők azonban időben ...
34 évesen meghalt a tv-ben először meztelenül bemutatkozó sztár
Egy tragikus balesetben vesztette életét.
Kidobta egy éves kislányát a harmadik emeletről egy nő
Gyilkossággal vádolják.
Három gyerekét ölte meg a szülésznővér anya, férje megbocsátott
Hangok utasították.
Két katona meghalt az izraeli támadásban
Legalább két katona meghalt, amikor Izrael légicsapást mért Irán fővárosára. Mintegy 100 repülővel támadtak, több ór...
Egy alkatrész miatt rekedtek Szardínián
Fáradtak és éhesek voltak, 20 órát kellett várniuk a repülőtéren és mindössze 4500 forint ételkupont kaptak magyar t...
Vaslemezt szerelt a kereke helyére
Csúszott az úton és szikrázott egy utánfutó, amelynek egyik, hiányzó kerekét egy vaslemezzel helyettesítették, úgy v...
3 év 6 hónap börtönt kaphat a pedofil
Gyerekpornográfiát akart feltölteni az e-mail fiókjába egy zagyvarékasi férfi, így bukott le. A 23 éves pedofil össz...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.