
Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt
Az idős asszony szatyorral a kezében bevásárlásból ment hazafelé a minap, amikor a rabló kiszemelte magának. Mögé lopakodott és hátulról leütötte. Az idős nyugdíjas beleesett az árokba, a terhes nő pedig utána vetette magát. Tovább ütlegelte, miközben próbálta levenni róla az ékszereit és az óráját. Mivel nem járt sikerrel végül felkapta a szatyrát és elfutott. Ezt látta meg egy arra járó.
„A terhes hölgy kimászott az árokból, kérdeztem az idős hölgyet, hogy mi történt, mert láttam, hogy tiszta vér. Egy 10 másodperc múlva mondta, hogy kirabolták és kérdeztem, hogy ki rabolta ki. És mondja, hogy aza piros ruhás terhes asszony” – nyilatkozta az arra járó.
A férfinak sem kellett több, üldözőbe vette a menekülő várandós nőt.
„Másik biciklissel üldözőbe vettük, itt eldobta a szatyrot a ház előtt, zavart állapotban volt. De nagyon gyorsan megérkeztek a rendőrök és kezelésbe vették a hölgyet” – tette hozzá.
Kiderült, hogy az elrabolt szatyorban pénztárca, esernyő és élelmiszerek voltak. Ezt visszaadták az idős asszonynak, akit a mentők kórházba szállítottak. A terhes nőt, minősített rablással és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A bíróság már le is tartóztatta.
A nő tettéért akár 10 évet is kaphat. Sőt az sem zárható ki, hogy a gyerekének börtön körülmények között kell megszületnie.

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot

Ennyi volt, kiadták a figyelmeztetést szombat éjfélig

Síneken át üldöztek egy utast Ócsánál, videón a kergetőzés

Helyszíni fotók érkeztek a szolnoki gyilkosságról, egy fiatal nő az áldozat

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot