
Teret neveztek el Budapesten Fábián Juli énekesnőről
Péntektől Fábián Juli térnek hívják a IX. kerületi Budapest Park előtti területet. A tehetséges, népszerű énekes öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 37 évesen.
Tenyek.hu 2022. december 16., péntek 16:38
"Reményeim szerint amikor ezentúl budapesti fiatalok koncertre jönnek a Budapest Parkba, és a Soroksári út ezen részén látják a táblát, ez segíteni fog abban, hogy soha ne felejtsük el azt az embert, akinek zene- és életszeretete minden dalából ma is visszaköszön, Fábián Juli örök" - mondta az avatáson Karácsony Gergely főpolgármester.
A kezdeményezés az idén 10 éves Budapest Parktól indult, ahol Fábián Juli számos nagy sikerű koncertet adott, az ötlet megvalósításában a Főváros, Ferencváros önkormányzata és a Fábián Juli Emlékalapítvány segédkezett. Mint Karácsony Gergely fogalmazott, Fábián Juli kivételes tehetségű művész volt, akinek fájdalmasan rövid élet adatott meg. Hozzátette: ahogy a jogszabályok ezt lehetővé tették, az első napon elnevezték róla Budapest egyik közterületét.
Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere arról beszélt, hogy Fábián Juli életének több fontos állomása is a IX. kerülethez köthető, a Budapest Parkban adott számos koncert mellett többször megtöltötte a Müpát is, amely a Soroksári út túloldalán található. "Aki majd évtizedek múlva erre jár, és kíváncsi lesz, ki volt ő, újra felfedezheti magának ezt a rendkívül tehetséges, tündöklő, és nem mellesleg végtelenül kedves embert" - fogalmazott.

A fotó illusztráció: Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldala
Szepesi Mátyás zenész, az énekesnő egykori menedzsere, az előadó-dalszerző emlékét ápoló, valamint nehéz helyzetben lévő zenészeket és zeneipari háttérembereket támogató Fábián Juli Emlékalapítvány elnöke kiemelte: akik őt ismerték, azok felelőssége, hogyan emlékezhetnek a jövőben Fábián Julira. "Bárkivel beszélgettél, mindig azt érzékeltetetted a másikkal, hogy ő a fontos. Neked még egy sziklafal is könnyedén megnyílt volna. Azt szeretném, ha úgy gondolnának rád, mint akinek nemcsak a hangja, a haja, hanem a szíve is aranyból volt" - mondta emlékbeszédében Szepesi Mátyás.
Az eseményen rokonok, barátok, rajongók jelenlétében avatták fel a Fábián Juli teret. Jelen volt mások mellett Gyárfás István gitáros, Fábián Juli egykori zenésztársa, Lévai Balázs, a Fábián Juliról 2019-ben készült dokumentumfilm rendezője és Mujahid Zoltán énekes.
Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. A dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektric-ben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.
A Budapest Park csütörtökön közleményben írta: mielőbb megkezdik a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a szórakozóhely székhelye is a Fábián Juli térre kerüljön át. 2023. július 9-én, Fábián Juli születésnapján utcabált rendeznek a Budapest Parknál.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján


