
Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére
Az 50 éves férfi szerda este támadta meg a templomból hazafelé tartó, 87 éves asszonyt, hogy az értékeit megszerezze.
Hátulról leütötte a nőt, majd a földön fekvő asszony fejét nagy erővel ütlegelte, ezután elvette a táskáját - amelyben mobiltelefon, 20 ezer forint készpénz és személyes iratok voltak - és az ékszereit, majd elmenekült.
A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az adatokgyűjtés és a városi kamerák felvételeinek ellenőrzése alapján találtak rá a férfira, aki az elmúlt napokban több nőt is követett. A gyanúsítottnál tartott kutatás során a rendőrök megtalálták az elrabolt nyakláncot és a táskát, továbbá az elégetett iratokat a kályha hamujában.
A törvényszék közleményében azt írta: a cselekmény alkalmas lehet életveszélyt okozó testi sértés és bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás megállapítására.
A gyanúsított bűnösségének megállapítása esetén a vele szemben kiszabható szabadságvesztés felső határa - figyelemmel a halmazati szabályokra és speciális bűnismétlő voltára - 22 és fél év. A bíróság szerint ez önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét.
Hozzátették, emellett feltehető, hogy a gyanúsított befolyásolással, megfélemlítéssel, bizonyítékok elrejtésével megnehezítené a bizonyítást. Mivel többszörösen büntetett előéletű, más büntetőeljárások is folynak ellene és nincs legális jövedelme, fennáll a bűnismétlés veszélye is.
Mindezek alapján a Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását - közölte a törvényszék.
MTI

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás

Brutális háztűz pusztított Selyeben, videón a hatalmas lángok

Arra se emlékezett, hogy lopott az esztergomi kórházból

Katonai konvojok lepték el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét - Fotók

Elmenekült a baleset után a vétkes sofőr Budapesten

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai