
Teherautóval hajtott át az idős nő lábán, az asszony meghalt
A sofőr ellen most vádat emeltek.
Tenyek.hu 2022. november 23., szerda 11:53
Két éve szeptemberben a teherautót vezető sofőr a lajosmizsei dohánybolt elől indult útnak, amikor nem sokkal később megtörtént a baleset. A sofőr meg akart fordulni, ezért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávból jobbra kezdett kanyarodni. Mindeközben azonban járműve jobb oldalával elsodorta az út szélén sétáló idős asszonyt, akinek át is hajtott a lábán.
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol végül két hónappal a baleset után meghalt.
Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy tehergépkocsi vezetőjével szemben, akinek bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
+Ez is érdekelheti

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

Veszélyes betolakodók Pécsen, a lakók nincsenek biztonságban - Videó

Drámai életmentés Hevesben, majdnem az ügyeleten történt tragédia

Bedrogozva lövöldözött az ismert orvos Balatonszepezden

Felakasztotta magát egy diák a társai szeme láttára Ercsiben

MVM: a rezsistop révén egyszeri, 30 százalékos kedvezmény biztosított a lakosságnak

Fel akarta gyújtani a testvérét a szatymazi nő, elítélték


