
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Eszenyi Enikő Kecskeméten rendezhet újra a következő szezonban, ami korábbi áldozatait és leendő kollégáit rosszul érintette. Sokan tartanak tőle és elfogadhatatlannak tartják a fizikai és verbális bántalmazással vádolt egykori Vígszínház-igazgató visszatérését - írta a Blikk.
Több színész is elmondta aggodalmát, azonban sokan inkább hallgatnak, mert nem tudhatják, mikor kell esetleg együtt dolgozniuk vele a jövőben.
"Eszenyi Enikővel szemben több mint hetvenen éltünk panasszal a Fővárosi Önkormányzat vizsgáló bizottsága előtt egy évvel ezelőtt. A mai napig nem tudjuk a vizsgálat eredményét. Várjuk. Eszenyi Enikő többszöri verbális és fizikai abúzust követett el igazgatóként. Ezt veszi semmibe az, aki – szemet hunyva a tettei felett - dolgozik vele. Arcul köpi az áldozatokat" - mondta a Blikknek Molnár Áron színész, aki legutóbb a Toxikoma forgatásán vett részt. Ő azok között volt, akik panasszal éltek Eszenyivel szemben.

A fotó illusztráció: MTI/Biró István
Információk szerint Eszenyi Enikő jelenleg Szlovákiában rendez korábbi kapcsolataira építve.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen