Tarlós István szerint hiba volt, hogy a főváros felrúgta az együttműködést a kormánnyal

Miközben Karácsony Gergely az országos politikai ambícióira összpontosított a főpolgármesteri szék elfoglalása óta, a városüzemeltetés teljesen háttérbe szorult, kevés a szakértelem ehhez Karácsony kabinetjében - jelentette ki Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának. Budapest egykori első embere arra is rámutatott: miközben Karácsonyék arról panaszkodnak, hogy kiürült a kassza, Budapest pénzügyi helyzetéről eddig egyetlen valós, pontos adatot sem közöltek.

A Magyar Nemzet szerdai számában olvasható interjúban Tarlós István közölte: egyértelműen túlpolitizált a jelenlegi fővárosi adminisztráció, és ez elhibázott hozzáállás. Sok minden a parlamenti választásról és annak előkészítéséről szólt. Meg is lettek a negatív következményei annak, hogy a főváros élete ennek a vezérelvnek lett alárendelve. Sokszor valós cselekvés helyett látszatintézkedéseket hoztak. Aztán Karácsony az előválasztáson hirtelen visszalépett, amit a hatpárti összefogás egyik fele teljes értetlenséggel fogadott.

Mint mondta, az eredményeket, pontosabban azok hiányát úgy próbálják kozmetikázni, hogy azt nehéz másnak nevezni, mint kommunikációs sarlatánságnak. Csak példaképp, a főpolgármester egyik ígérete megvalósításaként bejelentették, hogy kihirdette az úgynevezett klímavészhelyzetet. Ez egy egyszerű tőmondat, nem pedig eredmény. A valóságban mi történt? Semmi - közölte.

Elmondta: arról is lehetett olvasni, hogy megújul a Szilágyi Erzsébet fasor, amiből arra következtetne a gyanútlan olvasó, hogy felújítják ezt a forgalmas főutat, holott pusztán annyi történt, hogy megnyírták az út menti fákat. A 3-as metró klimatizálásának ígérete ügyében sem történt semmi, pedig milyen komolytalan performansz kíséretében ígérgették - amíg nem az ő dolguk, felelősségük volt. Ahogy a különböző beharangozott adókkal kapcsolatban sem tettek lépéseket, amelyek kivetésére, mint előre tudni lehetett, a fővárosnak nincs is módja. Nem tettek lépéseket a parkolás ígért központosítása érdekében sem. A Csillaghegyi-öblözet fővédművének ügye teljesen leállt- fejtette ki.

Tarlós István szerint ami szembetűnő szemléletbeli hiányosság a főváros jelenlegi vezetésében, és amit még oly rafinált kommunikációs trükkökkel sem lehet elfedni, az az üzemeltetés teljes háttérbe szorulása. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tűnik az egyetlennek a jelenlegi vezetésben, aki komolyabban foglalkozik városüzemeltetéssel. A volt főpolgármester szerint Tüttő Katán kívül más valójában nem is nagyon ért a várospolitikához Karácsony kabinetjében.

A fotó illusztráció: MTI

Tarlós István
közölte: Karácsony Gergely láthatóan azt akarja elérni, hogy az Európai Unió közvetlenül támogassa a fővárost, ám az unió jelenleg érvényes szabályai arra nem adnak lehetőséget, hogy közvetlenül az önkormányzatoknak nagyobb projektekre adjanak támogatást, a kormányok megkerülésével. Kisebb projektekre, mérsékelt forrásokra mindig pályázhattak az önkormányzatok, de Karácsony új elképzelésének sikere nem kis mértékben függ attól is, hogy az uniónak hogyan alakul a viszonya Magyarországgal. Brüsszelből akarják vagy képesek-e egyáltalán még idejében kisegíteni a fővárost olyan komolyabb összegekkel, amelyek nélkül annak boldogulása nehezen képzelhető el.

A volt főpolgármester közölte: a megbomlott identitású, önállósága romjain nyűglődő, nemzetállamokkal erőszakoskodó unió számára nagy csalódás. Egész másra gondolt a csatlakozás előtti időkben. Az egykori alapítók rá sem ismernének erre a szervezetre - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormánytól rendszeresen követel többletforrásokat a főpolgármester, Tarlós István közölte: ennek megadására, legalábbis annak mértékére, a törvény nem kötelezi a kabinetet. A főváros nem foghatja fel úgy a szerepét, mintha neki csak vételeznie kellene az államkasszából, mint valami raktárból. Karácsonynak már csak ezért sem lett volna szabad a kormányhoz való viszonyát ennyire elmérgesítenie. Egy főpolgármesternek az is a dolga, hogy a kormánnyal együttműködve, a városnak szerezze meg, amit tud.

Mint mondta, neki is voltak vitái a kormánnyal, amelyek némelyike elég látványos volt, ám egyik sem veszélyeztette az együttműködést, és a szükséges források megítéléséről végül mindig sikerült megállapodniuk.

MTI

2022. május 25. 06:22
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family