Tarlós István: „Elég rendhagyó”, hogy diploma nélkül felügyeli a BKK-t Hajnal Miklós

Az én polgármesterségem idején a BKK igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetői pozícióját mindig képzett és tapasztalt személyek töltötték be – mondta az Indexnek Tarlós István

Tarlós István rendhagyónak nevezte, hogy a magát korábban többször is közgazdásznak beállító, de a közlekedési szakmában tapasztalatlan, és valójában diploma nélküli Hajnal Miklós irányíthatja a hatalmas fővárosi cég, a BKK felügyelőbizottságát.

A politikai ígéreteken alapuló pozícióosztogatások könnyen eredményeznek észszerűtlen szituációkat, de azért vannak bizonyos szélsőértékek, amelyeket már nem helyénvaló túllépni – mondta Tarlós István, volt főpolgármester, akit arról kérdeztek, hogy Hajnal Miklós úgy lehet a BKK felügyelőbizottságának elnöke, hogy sem diplomával, sem a területhez kapcsolódó releváns szakmai tapasztalattal nem rendelkezik.

Mint ismert, Karácsony Gergely 2021 júniusában nevezte ki momentumos szövetségesét a közlekedési vállalat ellenőrzését végző szerv élére, akinek – noha több alkalommal is közgazdásznak állította be magát – valójában semmilyen felsőfokú végzettsége nincs. Pedig a főpolgármester korábban ezzel teljesen össze nem egyeztethető véleményt fogalmazott meg, amikor megválasztása után néhány héttel azt mondta az Inforádióban: "Egy dolgot kérek mindenkitől: mindegyik párt javasolhat jelölteket, és érvelhet mellettük, de nem zsákmányok ezek a cégek. Csak és kizárólag a szakmai felkészültség számít. Van egy bizalmi faktor is, ez a kettő együtt eredményezheti, hogy valaki cégvezető lehet Budapesten."

Ennek ellenére mégis a diploma és szakmai tapasztalat nélküli, mindössze 26 éves Hajnal Miklós kapta meg a talán legfontosabb ellenőrzési pozíciót a főpolgármestertől, ráadásul ezért a feladatért a mindenkori minimálbér háromszorosát viheti haza a Momentum politikusa, aki az idei emelést követően így már 600 ezer forintot tehet zsebre havonta a BKK felügyelőbizottságának vezetéséért.

Tarlós István szerint vannak bizonyos befolyással járó foglalkozások, amelyeknél nem kötnek ki felsőfokú végzettséget – a képviselők esetében ez nyilvánvalóan nem is lehet elvárás –, azonban az, hogy melyik képviselőt milyen feladattal bízzák meg, már nem mindegy.

"Az én polgármesterségem idején a BKK igazgatóságának és felügyelőbizottságának vezetői pozícióját mindig képzett és tapasztalt személyek töltötték be" - emlékeztetett rá a volt városvezető, és kifejtette, hogy a közlekedés és a közlekedési infrastruktúra olyan terület, amelyet bizonyos körökben szakmának neveznek, és noha minden szakmában vannak intuitív autodidakták is, de egy akkora közlekedési cégnél, mint a BKK, a vezetői vagy ellenőrzési funkció betöltéséhez bizonyosan célszerű a szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy hogy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezzen valaki. Sőt, az a legjobb, ha mind a kettőből van az illetőnek. "Elég rendhagyónak tűnik a számomra, hogy olyan személyt választottak a BKK felügyelőbizottságának élére, akinek nyilvánvalóan egyik sincs a birtokában" - tette hozzá Tarlós István.

2022. február 24. 09:13
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
15-en megsérültek Munkácson, közülük legalább ketten súlyosan, amikor az orosz hadsereg Kárpátalját bombázta csütört...
Minden eddiginél nagyobb, hosszabb és látványosabb volt a szerdai, augusztus 20.-i tűzijáték Budapesten. A csaknem 3...
A bicikliúton menekült egy ámokfutó sofőr a rendőrök elől Törökbálinton, közben több embert is majdnem elgázolt. Az ...
Bútorokat tört össze és deszkával támadt egy társaság tagjaira egy őrjöngő férfi Szolnokon. Egy hamburgerező vendége...