Tapétavágó késsel gyilkolta meg a 73 éves férfit

A nyomozók két napon belül elfogták a monori gyilkossággal gyanúsított férfit.

A 73 éves sértett lánya május 30-án tett bejelentést a rendőrségen, miután édesapját holtan találta monori otthonában.

A rendőrök rövid idő alatt azonosították az elkövetőt, akit a 4-es főúton elfogtak, majd előállítottak. A 20 éves férfi a kihallgatás során a bűncselekmény elkövetését elismerte, panasszal nem élt.

Elmondása szerint az áldozattal szóváltásba keveredett, a 73 éves férfi rátámadt, ő pedig védekezésképpen szúrta meg - több alkalommal - egy tapétavágó késsel.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Állítása szerint annyira pánikba esett, hogy az öntudatlan állapotban lévő áldozatot az egyik helyiségbe rejtette, magához vette a kocsikulcsot, majd a sértett autójával elmenekült.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le az eljárást, egyben kezdeményezte a férfi letartóztatását - olvasható a rendőrség oldalán.

2021. június 02. 06:40
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Változatos időjárásra számíthatunk a hosszú hétvége folyamán.
Több mentő, tűzoltó és gyermekrohamkocsi is a helyszínre vonult.
Bár Magyar Péter korábban próbálta tagadni Ruszin-Szendi Romulusz kijelentését, úgy tűnik, a „brüsszeli parancsot” t...